A bukott köztársasági elnökök holtig tartó juttatásait elvenné a DK

Dobrev Klára egyetlen kivételnek azt tudná elfogadni, ha egy köztársasági elnök súlyos egészségügyi okból mond le.

Törvénymódosítást kezdeményez a DK, mely kimondja: annak a köztársasági elnöknek, ki idő előtt kényszerül távozni a Sándor-palotából, lemondás vagy megfosztás miatt, annak ne járjanak élete végéig juttatások - írja a 24.hu.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője így fogalmazott:

"Ne legyen élethosszig tartó ötmilliós fizetés, szolgálati lakás, háromfős titkárság, ingyenes, kiemelt egészségügyi ellátás, autó, sofőrrel együtt, valamint évi több mint hetvenmillió forint, amit eljótékonykodhat… Éppen elég pénzébe kerülnek a magyar adófizetőknek azok a köztársasági elnökök, akik kitöltötték hivatali idejüket, nem szabad ezt megadni azoknak is, akik megbuktak; a Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka."

Dobrev Klára egyetlen kivételnek azt tudná elfogadni, ha egy köztársasági elnök súlyos egészségügyi okból mond le.

A törvényjavaslatot a Demokratikus Koalíció frakciója fogja benyújtani, és „minden parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártot” arra kérnek, támogassák a kezdeményezést.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek