A dán kormány „éjjeli őrséget” hozott létre a külügyminisztériumban, hogy figyeljék Donald Trump kijelentéseit és lépeseit, amíg Koppenhága alszik - írja a dán Politiken nyomán a Telex. A lap szerint az éjjeli őrség minden nap délután 5 órakor kezdődik, reggel 7 órakor pedig jelentést tesznek a dán kormánynak és az érintett minisztériumoknak arról, hogy mi hangzott el és mi történt aznap éjjel.
A Guardian szerint az indokot Trump azon kijelentései szolgáljak, amikben az amerikai elnök Grönland megszerzéséről beszélt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!