A DK az Európai Bizottsághoz fordul Hoppál népszavás kijelentése miatt

Hoppál Péter Fidesz-es politikus a Népszava bezárását helyezte kilátásba közösségi oldalán.

Nagy port kavart Hoppál viccelődése egy ellenzéki lap bezárásáról, a Demokratikus Koalíció például az Európai Bizottsághoz fordul az ügyben. Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, EP-delegációvezetője közleményt juttatott el lapunkhoz:

„Úgy látszik, nem nyugszik a Fidesz, míg fel nem számolja a még meglévő kritikus médiát. A Népszabadság bezárásánál láttuk, Orbánék erővel szétvernek mindent, ami nem simul bele a bólogatókkal teli NER-világukba. Orbán Viktor nem tűr semmilyen kritikát, és most már a bátornak hazudott képviselői is kitanulták, ami nem megy ésszel, elveszik erővel. Mi, a Demokratikus Koalícióban nem tűrjük, hogy a szabad sajtót fenyegessék. Orbán, személyi kultuszra épülő rendszerében ez lehet elfogadott, de Európában, ahová a magyarok tartozni akarnak, elfogadhatatlan. Az Európai Bizottsághoz fordulunk, és mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük a még életben lévő és szabadon dolgozó szerkesztőségeket.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek