A DK értesülései szerint kétezer embert küldenek el a győri Audi-gyárból

Titokban zajlanak a tömeges leépítések a magyar iparban.

A DK értesülései szerint a győri Audi-gyárból legalább kétezer embert küldenek el ezekben a napokban és hetekben úgy, hogy nem hosszabbítják meg a szerződéseiket. Ezek az elbocsátások így a hivatalos adatokban ugyan nem számítanak leépítésnek, de az tény, hogy csak ott kétezer munkahellyel kevesebb lesz. A szakszervezetek szerint ráadásul a győri nem egyedi eset, az egész országban hasonló módszerekkel, titokban zajlanak a többezres leépítések az iparban.

A Demokratikus Koalíció szerint itt az ideje, hogy a kormány befejezze a hazudozást, a hamisan csengő sikerjelentések gyártását, és szembenézzen a válsággal! Ma azért zajlanak az egész országban nagyszabású leépítések, mert a kormány mindeddig elmulasztotta az érdemi válságkezelést.

Ezt már nem lehet a vírus számlájára írni, ez már az Orbán-kormány felelőssége. Borítékolható volt, hogy valós válságkezelés híján tömegesen fognak megszűnni a munkahelyek. A DK éppen ezért azt követeli, hogy a kormány hosszabbítsa meg az augusztus végéig tartó munkahelyvédelmi bértámogatást és jelentősen szélesítse ki a támogatottak körét, valamint a támogatás mértékét is! Ha az Orbán-kormány ezt nem teszi meg, akkor egy hónap múlva nem jobban, hanem a mostaninál is rosszabbul fog állni a magyar ipar és a magyar gazdaság. - áll a párt sajtóközleményében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek