Csöbör Katalin, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. sz. országgyűlési egyéni választókerület fideszes képviselőjelöltje egy képet tett közzé Facebook-oldalán, amelyen fontos dátumok szerepelnek, erről először a 444 írt.
A fotón egy választási szórólap látható, melyen látható, hogy mikor lesz
Utóbbi azért érdekes, mert ennek a kiírása Sulyok Tamás köztársasági elnök feladata. Ő pedig még nem határozott az időpontról, amiről saját hatáskörben dönt, egyeztetés nélkül tűzi ki, és teszi közzé a pontos dátumot a választások napja előtti 70. és a 90. nap között. Ha a választás valóban április 12-én lesz, akkor leghamarabb január 12-én tűzheti ki, és legkésőbb február elsejéig meg kell tennie.
Az áprilisi dátumra egyébként kormánypárti és ellenzéki politikusok egy jó ideje már tényként hivatkoznak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!