A Fidesz petíciót indított Sulyok Tamás maradása mellett

„Ha az elnök úr megfutamodik, a TISZA nem csupán mandátumokat nyer: ellenállás nélkül veszi be az alkotmányos fékek hivatalait” - írták.

Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalban maradása mellett indított petíciót a Fidesz - írja a 444.

Az ellenézkbe készülő párt azért indította a petíciót, mert Magyar Péter leendő miniszterelnök többször is távozásra szólította fel Sulyokot. Hétfői tájékoztatóján a következő kormányfő azt mondta, elvárja, hogy az „Orbán-bábok”, mint például a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, az ÁSZ elnök, a Kúria elnöke és az Alkotmánybíróság, május 31-ig távozzanak, különben a kétharmados felhatalmazásukkal eltávolítják őket a hivatalukból.

A mostani peítcióban, ami a CitizenGo oldalán jelent meg, azt írták, „ha az elnök úr megfutamodik, a TISZA nem csupán mandátumokat nyer: ellenállás nélkül veszi be az alkotmányos fékek hivatalait”.

Hozzátették, „Magyarország államfője nem pecsételőgép, amelyet a hatalomátvétel ceremóniájára felhasználnak, majd félredobnak”. Majd azt írták: „Ami ellenzékben homályos maradt, hatalmon radikálissá válhat, különösen a kétharmados többség támogatásával, köztársasági elnöki vétó nélkül.” Végül abban bíznak, hogy a petíció hozzájárul ahhoz, „hogy a lemondás politikai ára emelkedjen, és emlékeztesse őt arra, amit milliók várnak el: tartson ki, éljen törvényes hatásköreivel, és védje meg közös értékeinket”.

Cikkünk megjelenésekor a petíciót 19 ezren írták alá.

A CitizenGo-val lapunk korábban többször is foglalkozott. Cikkeinket ide Amikor a hazaszeretet mögé bújva akarnak befolyásolni: így kampányol a CitizenGo Vas megyében March 28. 07:00 és ide Furcsa petíciót alkottak Székely János megyéspüspök védelmében – Tovább pörög a CitizenGo Vas megyében March 17. 11:50 kattintva is megnézheti.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet