A Tisza Párt kétharmados többségét mindenképpen meg akarják akadályozni.
Magyar Péter kormányzása zsákban futás lesz, és négy év múlva, vagy talán még korábban vissza lehet térni - mondta a hvg.hu-nak egy meg nem nevezett kormányzati forrás.
Gyorsan meg akarják buktatni az új kormányt
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
A forrás megerősítette, hogy a Fidesz vezetésében nemcsak a választási vereséggel számolnak, hanem a gyors visszatérésre is létezik terv. Egy esetleges kudarc után „ a kétharmados törvényekkel bebetonozott legfőbb ügyész, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, a Költségvetési Tanács és a gazdasági helyzet" gondoskodik a Magyar-kormány bukásáról, amivel talán a 2030-as választásokat sem akarják megvárni.
A hvg.hu azt is írta, ha Fidesz a választási vereséget nem is tudja elkerülni, akkor legalább megakadályozza a kétharmadot, ezen is dolgoznak. Az egyik forrás szerint azonban ez csak akkor kerülhető el, ha a hatalom az ígéretei ellenére megváltoztatja a választási törvényt, és arányos rendszert hoz létre, például úgy, hogy tisztán listás szisztéma lesz, vagy legalább kiveszi a törvényből a a Fidesz által betett győzteskompenzációs elemeket.
Több forgatókönyv is létezik
Mi is írtunk
"Választás? Nem lesz itt semmilyen választás!"
June
11.
07:10
nemrég arról, hogy a Fideszben több forgatókönyvön is dolgoznak.
Ha idén ősszel a Fidesz áll nyerésre, akkor folytatják az eddigi kampányt és politikai kommunikációt.
Ha a Tisza Párt tűnik győztesnek, de sima többséggel, akkor nekiállhatnak az új, ellenzéki kormány mozgásterének szűkítésének, és előkészíthetik a bebetonozott embereikkel a hatalom visszavételét.
De ha kétharmados győzelem ígérkezik a Tisza Pártnak, akkor mindent megtesznek ennek megelőzéséért, akár egy Pokol Béla-féle
Pokol Béla már kormányváltásra készül – alkotmányvédelmi tanáccsal akadályozná meg a hatalomváltást
June
08.
13:06
, akár karhatalommal alátámasztott fellépést is, vagy a választások elhalasztását, a Tisza Párt feloszlatását, Bármit, hiszen kétharmados többséggel az új kormány ki tudja piszkálni a bebetonozott embereiket.
A legutóbbi közvélemény-kutatások
eredményeiből
A Fidesz 2022 óta elveszítette a szavazói egyharmadát
July
04.
17:02
jelenleg a Tisza Párt sima, nem kétharmados győzelme jelezhető előre, de több elemző is
felhívta a figyelmet
Mindenki nyugodjon meg, a Tisza Párt nem robbant fel, a Fidesz nem csuklott össze
July
03.
19:01
, hogy a meccs nincs lejátszva, és a Fidesznek szinte korlátlanok az erőforrásai.