Ahogy arról korábban írtunk Több ezer sárvári Flex-dolgozó állása kerülhet veszélybe – Ukrajnába vihetnek egy gyártósort September 22. 18:22 , több, egymástól független forrásból is olyan információ jutott el hozzánk, hogy jelentős átszervezés készülhet a sárvári Flexnél. Ezek szerint év végéig akár 2000 dolgozó is távozhat a gyárból, és az is felmerült, hogy a kávéfőzőket gyártó sort, Ukrajnába helyezhetik át.
A korábbi, augusztusi információk még ennél kisebb, nagyjából 1000–1200 fős saját létszámcsökkentésről szóltak, elsősorban a gyártás automatizálásával összefüggésben. A konkrét számokra és az esetleges ukrajnai áthelyezésre is rákérdeztünk a Flexnél.
A cég válaszában nem erősítette meg az általunk közölt létszámadatokat, de azt közölte, hogy a sárvári telephely tevékenységét rendszeresen alakítja a vevői igények és a piaci környezet változásai alapján.
A Flex szerint az esetleges létszámváltozásokról közvetlenül az érintett munkavállalókat tájékoztatják, a döntéseket pedig a vevői igények és az üzleti szempontok határozzák meg. Konkrét vevői programokról és kereskedelmi megállapodásokról nem nyilatkoztak, így arra sem kaptunk választ, hogy valóban Ukrajnába kerülhet-e valamelyik sárvári gyártósor.
A cég ugyanakkor megerősítette, hogy az automatizáció erősítése része a sárvári telephely hosszú távú stratégiájának.
„A fejlett gyártási technológiák alkalmazása és az automatizáció további erősítése a telephely hosszú távú stratégiájának része” – írták.
Közben a sárvári önkormányzat is megszólalt az ügyben a Sárvár Lendületben Facebook-oldalon. A tájékoztatás szerint a Flex jelenleg körülbelül 1400 embert foglalkoztat Sárváron. Az önkormányzat szerint a létszám az elmúlt harminc évben a több ezer főtől az ezer főig változott, az utóbbi években pedig ukrán és filippínó vendégmunkásokkal is segítették a termeléshez szükséges munkaerő biztosítását.
Az önkormányzat azt írta, hogy a Flex vezetésével jó kapcsolatot ápolnak, és a termelés átszervezésével kapcsolatban a cég 2-3 héten belül ígért hivatalos tájékoztatást.
Vagyis egyelőre továbbra sem tudni, pontosan hány sárvári munkahely kerülhet veszélybe, és azt sem, hogy a korábban említett gyártósort valóban Ukrajnába költöztetik. Az viszont a cég válaszából és az önkormányzat közléséből is látszik, hogy a sárvári üzemben változások lesznek, a részleteket pedig várhatóan a következő hetekben hozzák nyilvánosságra.