A hamvazószerda rituáléja is változik a vírus miatt

Új szabályt kényszerült hozni Róma a hamvazkodással kapcsolatban.

Január 12-én jegyzékben módosították a hamvazószerdai katolikus hamvazkodás szertartásrendjét a koronavírus-járvány miatt - írja a Magyar Kurír.

A rendelkezés szerint a papnak először imádsággal meg kell áldania a hamut, meghintenie azt szenteltvízzel, majd mindössze egyszer kell elmondania - nem minden hívő előtt -, hogy "Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban", vagy "Emlékezz, ember, por vagy, és porrá leszel!"

Ezt követően a pap lemossa a kezét, szájmaszkot vesz és mindenkit meghamvaz, aki elé járul a templomban, vagy ő maga megy a hívekhez a templomban, akik a helyükön maradnak. A hamut a pap a hívek fejére hinti az ujja közül.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek