A hely, ahol élünk: puskát fogott egy orvvadász az erdészre

Jánoshalmán volt Vadnyugat.

Vádat emeltek az ellen az orvvadász ellen, aki a puskájával fenyegette meg az erdészt Jánoshalmán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy az ügy még 2020 szeptemberében történt: az erdész Jánoshalma külterületén cserkelni indult egy vendégvadásszal. Az erdőben sétáltak, amikor váratlanul szembe találkoztak egy fegyveres ismeretlennel, akiről az erdész – hivatásos vadászként – rögtön tudta, hogy orvvadász lehet.

Az idegen a nála lévő, hangtompítóval felszerelt puskát csőre töltötte, és a vadászokra fogta. Mindkettőjüket megfenyegette, majd felszólította őket arra, hogy menjenek a dolgukra, végül hátrálni kezdett, majd elszaladt. Később kiderült, hogy a fegyvert menekülés közben eldobta az erdőben.

A bejelentés nyomán a rendőrök az orvvadász keresésébe kezdtek, majd néhány napon belül beazonosították, lakásán elfogták, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek