A kormány továbbra is szeretettel vár közmunkára

Március 31-ig szabad a gazda.

Egy kormányhatározattal 2021. március 31-ig meghosszabbították a közmunkásokra vonatkozó veszélyhelyzeti szabályokat – számolt be a Magyar Közlönyben megjelent jogszabályról a privátbankár.hu.

Ennek eredményeként továbbra is többen kerülhetnek be a közfoglalkoztatásba, néhány kizáró feltételt ugyanis nem kell ezentúl sem figyelembe venni. Például március végéig azok is részt vehetnek a közmunkaprogramban, akik képesek önállóan elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és a szakképzettséggel rendelkezőkre vonatkozó korlátozások is megszűnnek, áll a portál beszámolójában.

A kormány célja ezzel az, hogy a munkájukat a koronavírus-járvány miatt elvesztők szélesebb körének biztosítsák a közmunka lehetőségét, valamint, hogy a 3 hónapig folyósítható munkanélküli segély után vagy a vállalati szektortól, vagy az államtól állásajánlatot kapjanak a munkanélküliek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek