A közelgő nőnap alkalmából köszöntötte a hölgyeket Horváth Soma szombathelyi alpolgármester és Czeglédy Csaba városi képviselő pénteken délelőtt.
A Facebookra felkerült fotók szerint a két politikus az Órásház előtti téren osztotta a tulipánokat.
A nemzetközi nőnapot minden év március 8-án ünnepeljük. Az apropót egy 1857. március 8-án New Yorkban negyvenezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkja adta, akik a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentésért demonstráltak. Erre emlékezve 1910 augusztusában Koppenhágában Clara Zetkin javaslatára elhatározták, hogy nemzetközi nőnapot tartanak. Magyarországon hivatalosan 1948 óta ünneplik a nőnapot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!