A 24.hu számol be arról, hogy kigyulladt egy villanyóraszekrény Budapesten, a VI. kerület egyik társasházában a Dózsa György úton szerdán délelőtt. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a liftben épp egy lefelé igyekvő fiatal férfi tartózkodott, amikor két emelet közt megállt a lift az égő villanyóra miatt megszűnt áram miatt. A történtek miatt a férfi nem tudott kiszállni, a füst pedig elkezdett beszivárogni a felvonóba. A helyszínre érkező tűzoltók nem tudtak bejutni a liftbe, ezért egy tűzoltó légzőkészüléket adtak be neki, hogy megmentsék a fulladástól. A férfi habozás nélkül azt az arcához emelte, így sikeresen átvészelte, amíg a liftszerelő leengedte a liftet, majd sértetlenül kiszállt.
A tűzoltók mentették meg a fulladástól.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!