A levélben azt írja, hogy az orvostársadalom a koronavírus-járvány alatt erőn felül helytállt, de „a járvány rávilágított arra, hogy a magyar egészségügy szerkezeti és financiális megújítása mára halaszthatatlanná vált.” A magánegészségügy önmagában nem megoldás, és milliók számára nem hozzáférhető, írta. Szerinte egy átlátható, betegbiztonságot garantáló rendszer az egyik legfontosabb közérdek, ehhez pedig a orvosok bérének rendezése is kell.
A magyar emberek egészségének védelmét nem lehet tovább a gyorséttermi dolgozókéval megegyező 900 forintos orvosi és a szakmunkásokétól is elmaradó 1700 forintos szakorvosi nettó órabérre építeni. Kincses szerint bérrendezés nélkül nem állítható meg az orvosok elvándorlása, nem garantálható az egészségügyi közellátás, a járvány elleni hatékony védekezés, nem számolható fel a hálapénz rendszere és az egészségügy megindult átalakításához nem nyerhető el az orvosok tevőleges együttműködése.
A levélben azt írja, hogy a MOK által készített bértáblát az Emberi Erőforrások Minisztériuma fogadta tárgyalási alapként tavasszal, de a járványügyi védekezés miatt a tárgyalások félbeszakadtak, és egyelőre eredménytelenül kérték ezek újraindítását. A járvány első szakaszának sikeres leküzdése után viszont Kincses szerint már nem a tárgyalások folytatása, hanem a bérrendezés vált halaszthatatlanná.
A kamara által javasolt bértáblában az általános orvosnak 2500, a szakorvosnak 4300, a pálya végén lévő szaktekintélynek 7000 forintos nettó órabér járna, amivel a hálapénz is megszűnhetne. A héten benyújtott 2021-es költségvetésben a gyógyító-megelőző eljárások tervezett 9,6 százalékos emelése a levél szerint nem fedezi az egészségügy megfelelő és a járványhelyzet miatt megnövekedett költségű működését, sem pedig azt, hogy az egészségügyi dolgozókat a pályán és itthon tartsák. - írja az Index .
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!