A MÁV cáfolja, hogy kisiklott volna a magyarkúti kisiklás mentésére odafelé tartó segélyszerelvény

Egy Fb-poszt alapján elterjedt, hogy a Magyarkútnál kisklott motorkocsi mentésére érkező segélyszerelvény is kisiklott.

Mint a 444 megírta A MÁV cáfolja, hogy kisiklott volna a magyarkúti kisiklás mentésére odafelé tartó segélyszerelvény. Egy Fb-poszt alapján ugyanis elterjedt, hogy a Magyarkútnál kisiklott motorkocsi mentésére érkező segélyszerelvény is kisiklott. Ezt most közleményben cáfolja a MÁV, bár a szövegből az is kiderül, hogy a különleges, daruval is felszerelt jármű egyszer tényleg leugrott a sínről, csak képes volt visszatenni magát.

Mint a Nyugat is megírta A MÁV-csoport vezérigazgatója vizsgálatot rendelt el a kisiklott vonat ügyében 2025. September 12. 12:54 , péntek reggel a menetrend szerint 7:38-kor induló, Vácról Balassagyarmatra tartó vonat Magyarkút megállóhelynél kisiklott. A balesetben két MÁV-alkalmazott könnyebb sérülést szenvedett. A MÁV vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban Facebook-posztban reagált. Azt írták, hogy a két sérült kollégát a váci kórházba szállították. A MÁV-vezér azonnal elrendelte a szükséges vizsgálat lefolytatását, hogy kiderüljön, mi vezethetett a balesethez.

A MÁV mostani friss közleménye így szól:
„A daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy „saját lábán” távozott. A félreértést valószínűleg az okozta, hogy a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt. A daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek