Végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Iványi Gábor egyesülete és egyháza ellen, amiért több milliárd forint járulékot nem fizettek be az államkasszába. Az eljárás első lépéseként július 16-án inkasszót nyújtottak be a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola számláira - írja az rtl.hu.
A hírt a MET honlapján közölték pénteken. Mint írták, a NAV nemcsak lenullázta számláik egyenlegét, de jelentős tartozást is terhelt rájuk. A működésre félretett összegeken túl leemelték azokat a pályázati pénzeket is, amelyeket konkrét projektekre nyertek el, és amelyek elköltésével kapcsolatban szigorú elszámolási kötelezettségeket vállaltak.
Az inkasszó azt is jelenti, hogy ha érkezne is számláikra állami támogatás, az automatikusan a NAV számlájára kerülne. A működés fenntartása források nélkül teljesen ellehetetlenül, a hajléktalanokat ellátó Oltalom Kórház normatívájának inkasszálása életeket veszélyeztet, hangsúlyozta a MET közleménye, ami szerint mindössze 12 órányi működési költség áll a rendelkezésükre.
A helyzet rendeződéséig arra kérik támogatóikat, hogy az eddig meghirdetett számlaszámaik helyett ideiglenesen a SZALMASZÁL a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítványt támogassák adományaikkal:
10400140-00033688-00000006 (K&H)
IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006
SWIFT/BIC: OKHBHUHB