Törőcsik Marit rettenetesen megviselte Andorai Péter halála, és az, hogy egyre több régi kollégáját kell elsiratnia. Lassan mindenki meghal, akivel együtt dolgoztam a pályámon, elveszítem a kollégáimat, a barátaimat, emiatt lelkileg teljesen tönkre vagyok menve. Szomorú vagyok, hogy Péter is itt hagyott bennünket – mondta a Blikknek a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzet Színésze, akit telefonon, az otthonában ért el a bulvárlap.
Amikor az egészsége felől érdeklődtek, azt mondta, annak örül, hogy össze tudja szedni magát, utalva arra, hogy nagy feladat vár rá hamarosan. Február 25-én ül össze a bizottság – amelynek ő is tagja –, hogy kiválasszák, ki legyen Andorai Péter halála után az új Nemzet Színésze. Törőcsik az elsők között kapta meg a kitüntetést még 2000-ben, rajta kívül már csak a 92 éves Máthé Erzsi birtokosa 20 éve a címnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!