A Nestlé Bükön indítja el Magyarország legnagyobb élelmiszeripari beruházását

Ötvenmilliárd forintot fordítanak rá.

Közel 50 milliárd forint értékű beruházás veszi kezdetét a Nestlé Hungária büki gyártóközpontjában, amely a világ több mint 50 országát látja el állateledellel. A modern magyar piacgazdaság egyik legnagyobb, a pandémia miatt kialakult válsághelyzet ellenére megvalósuló élelmiszer-feldolgozóipari beruházása 160 új munkahelyet is jelent majd a térségben, miközben tovább erősíti a magyar nemzetgazdaság regionális teljesítményét.

A legutóbbi, alig három évvel ezelőtti büki Nestlé beruházás során, a mintegy 20 milliárd forintból felépített új üzemmel Magyarország lett a Nestlé állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja.

„A mostani, 140 millió eurós, vagyis 50 milliárd forintos fejlesztéssel újabb fejezetet nyitunk cégünk történetében, mely nem csak a Nestlé Hungária eddigi legnagyobb beruházása lesz, de a hazai élelmiszeripari beruházások közül is kiemelkedik” – mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója. - írja az uzletem.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek