Eddig: 1 785 363 / 3 000 000 Ft, 89 támogató. Még5nap.
Légy része az igazságnak!

A Párbeszéd megtriplázná a családi pótlékot

Törvényjavaslatot nyújtottak be.

„2010 óta mindössze 12 200 forintos a családi pótlék, ez azt jelenti, hogy azóta értékének az öthatodát elvesztette azaz több, mint 83 százalékosan inflálódott 2010 óta, amióta egy forinttal sem emelte meg a kormány. Ha ezeket a számokat figyelembe vesszük, ma 75 ezer forintnak kellene lennie a családi pótléknak”– mondta Tordai Bence. Hozzátette: tudjuk, hogy a kormány bevezette a családi adókedvezményt, de ettől még a családoknak jutó családi pótlék összege vajmi kevés – írja az mfor.hu. .

"A Párbeszéd - Zöldek elfogadhatalannak tartja ezt, főleg egy olyan kormánytól, ami családbarátnak mondja magát, hiszen nem képesek jólétet biztosítani a magyar családok számára" – mondta mai bejelentkezésében a képviselő, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Lengyelországban 60 százalékkal emelték meg a családi pótlékot, így jövő évtől ott közel 70 ezer forint lesz.

Így a Párbeszéd - Zöldek megújítja korábbi javaslatát, – amit 50 ezer ember támogatott az aláírásával -, az új törvényjavalatuk szerint nem duplázásra, hanem azonnali triplázásra lenne szükség. Azaz következő három évben, azaz 2026-ig, a következő országgyűlési választásokig emelje vissza a kormány a családi pótlék reálértékét a 2008. évi szintre. Tordai szerint a 14. évébe lépett Fidesz-kormány nem hagyhatja, hogy a 70-es évek óta létező legfontosabb családtámogatási eszköz ne változzon érdemben.

Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek