A plazmaadás teljesen biztonságos és bevett eljárás, de nem mindegy, hol és hogyan történik a plazmalevétel. A betegbiztonság és a plazmaadók védelme éppolyan fontos, mint a vérplazma felhasználásának körülményei. Akár 3 naponta is adhatunk vérplazmát, abban az esetben, ha egészségi állapotunk ezt lehetővé teszi. Ehhez viszont fontos a megfelelő táplálkozás és a pihenés is. A plazmaadás folyamata több szempontból is szigorúan szabályozott. Az egyik legfontosabb szabályozás, amellyel a plazmaadókat védik, az a plazmaadás számának korlátozása éves szinten (az első plazmaadástól számított 365 napon belül). De abban is lehet minimális eltérés, hogy az egyes országokban kiből válhat plazmaadó. Magyarországon több plazmavételi pont is található, az egyik legrégebb óta működő, a Plazma Pontok, mely 2009 óta várja a plazmaadókat, jelenleg 12 helyszínen.
Mitől lesz a plazmaadás biztonságos?
Mielőtt plazmát adnánk, fontos, hogy tisztában legyünk a folyamattal és a szabályozással, valamint a felkészüléssel. Az sem mindegy, hol adunk plazmát. Érdemes olyan ismerőseink véleményét is kikérni, akik már részt vettek plazmaferezisen. Olvassuk el az értékeléseket és a véleményeket is.
Magyarországon több szolgáltató is elérhető, melyek közül a Plazma Pontok az egyik legrégebb óta működő és országos lefedettséggel rendelkezik. Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Székesfehérváron, Kaposváron, Győrben, Szombathelyen és Sopronban is várja a segíteni vágyókat. Érdemes a lakóhelyünkhöz legközelebbi helyszínt választanunk, mert a plazmaadás az adminisztrációval, vizsgálatokkal együtt nagyjából egy órát vesz igénybe.
Szabályozott eljárás
A plazmaadás szigorú szabályozáshoz kötött az Európai Unió országaiban. Azt azonban fontos, kiemelni, hogy az országok saját hatáskörükben eltérhetnek a szabályozás egyes pontjaiban. Így fordulhat elő, hogy eltérően rendelkeznek a maximális plazmaadás számáról az egyes országokban. Magyarországon 365 napon belül 45 alkalommal adható vérplazma. Szintén az EU szabályozás egyik alaptétele, hogy az adott országban levett vérplazmából elsődlegesen az ország lakosságának szükségleteit kell fedezni és csak ezután kerülhet sor az országon kívüli felhasználásra.
Hogyan zajlik a plazmaadás a Plazma Pontokon?
Minden plazmaadás előtt adategyeztetés és orvosi vizsgálat történik. Az eljárás során csak az egyik kar kerül megszúrásra, majd a levett vérplazmát egy palackba gyűjtik, a sejtes elemeket pedig sóoldattal visszajuttatják a keringésbe.
A folyamat zárt rendszeren keresztül történik, orvosi felügyelet mellett, és egyszer használatos eszközökkel. A plazmaadás és -feldolgozás nemzetközi irányelvek mentén, szigorúan szabályozott folyamat, melyeket a hatóságok rendszeresen ellenőriznek.
Felkészülés a plazmaadásra
Annak érdekében, hogy a plazmaadás gördülékenyen menjen, fontos, hogy megfelelően felkészüljünk. Fogyasszunk elegendő folyadékot, legalább 2-3 litert a plazmaadás napján és azt megelőző napokban is. Figyeljünk az étrendedre is, hogy a levett vérplazma megfelelő minőségű legyen a gyógyszer- előállítás céljából. A Plazma Pontok munkatársai előzetesen is tájékoztatják a plazmaadókat, de a honlapjukon is találhatunk táplálkozási tanácsokat, étrenddel kapcsolatos fontos tudnivalókat.
A Plazma Pont az egyik legkedveltebb hely a hazai plazmaadók körében, és ennek számos oka van
Mentor program: a Plazma Pontok munkatársai hisznek a személyes ajánlás erejében, valamint a rendszeres kommunikációban és a plazmaadásról szóló alapos tájékoztatásban. Leírni sok mindent lehet, de teljesen más az, amikor személyesen az egyik barátunktól, ismerősünktől halljuk, mit tapasztalt a plazmaferezis során. Vérplazmaadóként a Mentor program keretében lehetőségünk nyílik arra, hogy mi is ajánljuk ismerőseinknek a segítségnyújtás eme formáját.
Kávé, tea, snack: a Plazma Pont helyszínein kávé, tea és egyéb kalóriapótló finomságok is rendelkezésre állnak a plazmaadók számára, hogy kellemessé tegyék az ott töltött időt.
A plazmaadás rendkívül nemes cselekedet, amely hatalmas segítséget nyújt a hazai egészségügyi rendszer és a betegek számára. Bár a külföldi adományozás is értékes lehet, az itthoni plazmaadás olyan lehetőséget teremt, ahol a közösség és a szűkebb környezetünk részévé válhatunk, segítve a helyi betegeket és az egészségügyi intézményeket. A hazai plazmaadás egyértelműen megkönnyítheti az életmentő kezelések hozzáférhetőségét és javíthatja a betegek életminőségét Magyarországon.
Hozzád melyik Plazma Pont esik közel? Válassz 12 helyszínünk közül és legyél Te is plazmaadó!