100-zal, illetve 130-cal hajtottak a hídon.
"A Budapesti Rendőr-főkapitányság a videó alapján hivatalból indított eljárást, melynek keretében vizsgálják a felvétel tartalmát” – írta a rendőrség a 24.hu kérdésére válaszul azon videó kapcsán, melyet L.L. Junior tett közzé csütörtök este egy Instagram történetben.
Ebben az látható, hogy miközben a Petőfi hídon Budáról Pest irányába haladt a zenész a Mercedesével, elhajt mellette egy másik autó, és ekkor hangzik el, hogy
ezek a BMW-sek, gyerekek! 130-cal, döbbenet! Ki ez?
A videóból aztán kiderül, hogy a másik autóban G.w.M ül, illetve az is látszik, hogy L.L. Junior is 100 km/h-val hajtott át a Petőfi hídon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.