Aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Vas Megyei Főügyészség. Az elkövető olyan súlyosan bántalmazott egy 18 éves fiatalt, hogy az belehalt a sérüléseibe.
Még 2015. júliusában veszett össze a vádlott és a lány. Miután az áldozat sértegetni kezdte a vádlottat, az több alkalommal megütötte, majd elindult hazafelé. Ekkor jött rá, hogy a fiatal akár fel is jelentheti, ezért elhatározta, hogy megöli. A gyilkosságot balesetnek akarta álcázni, és elő is rukkolt egy sztorival, amit a kiérkező mentősöknek próbált beadni.
A vádlott tehát visszament a házba, és a bántalmazás miatt már védekezni képtelen sértettet levitte a pincébe. Ezután feltakarította a nappaliban lévő vérnyomokat, majd kihívta a mentőket.
A bejelentés közben a sértett sikoltozni kezdett, ekkor a vádlott a védekezésre képtelen állapotban lévő lány száját és orrát befogta, melynek következtében megfulladt.
A Vas Megyei Főügyészség fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint előzetes letartóztatásának fenntartását indítványozta. A Szombathelyi Törvényszék a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.