A sofőrök hatoda alkalmatlan a vezetésre

Azt állítják, jól látnak, pedig nem.

Minden hatodik sofőr alkalmatlan a vezetésre a látási képességei alapján – derül ki a Federal Highway Research Institute felméréséből. A 377 résztvevő 99,2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább jó vagy nagyon jó a látása. Az ezt követő szemvizsgálaton azonban a válaszadók 16,4 százaléka megbukott – írja az economx.hu.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A Német Szemészeti Társaság szerint ezeknek a sofőröknek egyáltalán nem is szabadna vezetnie, és az olyan betegségek előjeleit, mint például a szürkehályog, nem szabad elhanyagolni, mivel számos helyzetben rontják a vezetési képességet.

Ezenkívül az életkor előrehaladtával nő a zöldhályog kialakulásának kockázata is, ami miatt a vezetés során a járókelők, a közlekedési táblák, a kerékpárosok vagy más autósok teljesen eltűnnek a látóterünkből.

Ezzel együtt a halálos balesetek kockázata is gyorsan nő, ugyanakkor a jogosítvány elvesztésétől való félelem a legtöbbször alaptalan: egy szemüveg vagy műtét gyakran segít, vagy ha elkerüljük, hogy szürkületben vezessünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek