Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Fogd meg a söröm, mutatok egy olyan sorozatot, amilyet még életedben nem láttál!

A sötét kristály – Az ellenállás kora épített díszletekkel pipál le minden valaha látott számítógépes látványtrükköt, történetétől pedig nagypapa és unoka garantáltan együtt fog sírni és nevetni.

Ha fantasyről van szó, számomra az első és legfontosabb, hogy ne csak valami fantasy elemeket nyomokban tartalmazó, kisszerű történetet kapjak. Az igazi fantasy ott kezdődik, mikor a legapróbb részletig minden gondosan ki van dolgozva, az általunk tapasztalt világ szürke szabályait játszi könnyedséggel felrúgja, a történet epikus, és mire a végére érünk, már vissza se akarunk térni a való életbe.

A sorozat világa madártávlatból
Netflix

Ilyet én utoljára talán a Harry Potter sorozat nézésekor éltem át, bár azt hozzá kell tennem, hogy a zsáner nagyjai mellett már a varázsiskola mesés világa is halványabban pislákol.

Olyan nagy elődökre gondolok, mint a Csillagok háborúja, a Végtelen történet, vagy a Gyűrűk ura. Olyan világokra, amik töviről hegyire ki lettek találva, s egyetlenegyszer sem merül fel nézésük közben a kérdés, hogy ez miért így vagy úgy működik. Feltétel nélkül elfogadjuk, hogy autonóm világban járunk, amiben bármi lehet ismerős, és bármi lehet teljesen más, mint aminek elsőre hittük.

Ilyen alkotásból – különösen, ha nem vesszük számításba a regényeket és képregényeket – nagyon kevés akad, ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy egyre kevesebb születik.

Az megvan bárkinek is, hogy 2016-ban mozifilm készült a valaha látott legnagyobb és legösszetettebb fantasy világból, a 2004 óta töretlenül sikeres World of Warcraft videójáték alapján?

Ha nincs meg, az nem a te hibád. A film fantáziátlan, sablonos és teljesen érdektelen. Eddig nem találkoztam olyannal, aki látta volna, s egy héttel utána fel tudta volna idézni a cselekményt.

Kezdtem azt hinni, hogy az álmokat, a végtelen kreativitást és az akaratot, hogy valami életre szólóan nagyszerűt alkossunk, végleg felváltotta a bevétel optimalizálása, a vásári látványelemek és az olcsó klisék durrogtatása.

Aztán mint hosszú száraz évszak után a monszun, úgy taglózott le a Netflix saját gyártású sorozata, A sötét kristály – Az ellenállás kora.

Már majdnem azt hittem, hogy a fantasy örökre meghalt, de ez a sorozat bebizonyította, hogy nem, sőt!

Lehet, hogy csak fiatal és tapasztalatlan vagyok, de úgy érzem, minden idők egyik legpazarabb alkotását volt szerencsém röpke három nap alatt bepuszilni a fantasy műfajában.

A sorozat egyik főszereplője, Deet
Netflix

A nagyjából tíz órás játékidő alatt megismerjük Thra világát, benne száz és száz fantasztikus növényt és állatot, számunkra elképzelhetetlen fizikai törvényeket, Thra természetének sajátos mágiáját, az itt lakók történelmének legendás csatáit és hőseit, hiedelmeket és hitvilágot, többezer éves bölcseket és zsarnok elnyomókat, az őslakos koboldok különleges életét, halált és születést, árulást és önfeláldozást.

Gyerekeknek készült, de garantáltan nem csak ők fogják élvezni.

Sok film és sorozat esetében hangzik el a dicsérő megállapítás, miszerint egyszerre sikerült a gyerekeket és a felnőtteket is megszólítania. Ez viszont általában „csak” annyit jelent, hogy egy alapvetően gyerekeknek szóló történetet sikerült olyan elemekkel megalkotni, hogy az a felnőtteknek is üzenjen valamit.

A sötét kristály – Az ellenállás kora emelt a téten. Nem párhuzamosan tálal egy gyerekeknek szóló és egy felnőtteknek szóló tartalmat, hanem kifőz egy merőben új fogást, ami pont ugyanúgy fog ízleni minden korosztálynak.

Karakterei, cselekménye és üzenete annyira egyetemes és örökérvényű, hogy nézése közben mi is kortalanná válunk. Úgy mesél a szeretetről, a szabadságról, a természet harmóniájáról és a halál utáni életről, - igen, gyereksorozat létére sem fél akár a halál utáni élet témájába is nyakig elmerülni – hogy unoka és nagypapa szemébe egyszerre csal könnyeket.

Az Életfa, Thra emlékezete
Netflix

Azt említettem már, hogy ez egy nagy költségvetésű bábjáték?

Akinek a képek alapján még nem jött volna le, ez a sorozat egy iszonyú sok munkával és szakértelemmel, nagy költségvetésből készült bábfilm sorozat. Az ihletet az 1982-es A sötét kristály című másfél órás bábfilm adta, a Netflix tulajdonképpen ennek gyártotta le a tíz epizódos előzménysorozatát.

Már az eredeti bábfilm is nagy durranás volt, a mesevilágok és kalandok szerelmesei közül sokan nem tartják kisebb alkotásnak, mint a már korábban említett Csillagok háborúját vagy Gyűrűk urát. Nem is csoda, hogy nagy sikere lett, hiszen a Muppet Show alkotója, Jim Henson és a Yoda mestert is megformáló híres bábművész, Frank Oz alkották.

Az előzménysorozat ötletének megszületésekor a Netflix stábja egy animációs filmben gondolkodott, melyből le is gyártottak egy pár perces prototípust. Mikor azonban a készítők bemutatták ezt a producernek, olyan választ kaptak, amire nem számítottak. A kérdés úgy hangzott, hogy le tudnák-e ugyanezt forgatni valódi bábokkal, épített díszletben.

Skeksisek, Thra világának zsarnok urai
Netflix

A Netflix stábja ettől a pillanattól kezdve úgy kezelte a projektet, hogy az a legapróbb részletekig tisztelegjen az eredeti film és annak alkotói előtt. Eleinte sokan megkérdőjelezték, hogy 2019-ben van-e még bármi értelme egy bábfilmnek, nem áldozott-e le már rég ennek a műfajnak. De pénzt és energiát nem sajnálva legyártották, számítógépes effekteket szinte alig látunk benne, és mégis (vagy talán éppen ezért) a padlóról szedegetjük össze az állunkat a látványtól.

Készült hozzá külön dokumentumfilm is.

Azoknak, akik a nagyhatású sorozatok befejeztével nyomasztó ürességet szoktak érezni, van egy jó hírem. A sötét kristály – Az ellenállás kora című sorozat háttérmunkáiról – az ötlettől a különböző művészek munkáján át a forgatás folyamatáig – készült egy dokumentumfilm is, amit levezetésként erősen ajánlott megnézni.

Egyrészt azért, hogy még tovább ámuldozzunk a sorozat nagyszerűségén, másrészt azért, hogy lássuk, mennyi áldozatos munkával, hány és hány ember profizmusának és szakértelmének köszönhetően jöhet létre egy olyan színvonalú alkotás, amilyen A sötét kristály – Az ellenállás kora.

Nem csoda, hogy tízévente kapunk csak ekkora filmeket és sorozatokat.

❤️ Nélküled nem tudjuk megírni! Ajánld fel adód 1%-át a Nyugat.hu-nak
Adószámunk: 18889332-2-18 Nyugat Média és Világháló Egyesület
Segítség és letölthető nyilatkozat ide kattintva érhető el.
Köszönjük nektek! ❤️

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra