Szombat délutántól a Dunántúl nagy részén szélviharra lehet számítani, a legerősebb, 110-120 km/óra feletti széllökések Sopron térségében, az Alpokalján, a Bakonyban és a Balatonnál várhatók, előreláthatólag szombat este, vasárnapra virradóan - jelezte az Időkép. Hozzátették, hogy a Balatont a déli parton kibillentheti az északnyugati szél.
Azt tanácsolják, hogy érdemes már most beszedni, és szélvédett helyre tenni a kerti szerszámokat, trambulint, mert ilyen erejű szél már könnyen megmozgat nagyobb, nehezebb tárgyakat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!