Szombathelyi Fidesz: szabad-e használnia László Győzőnek a város címerét a szórólapján?

Apa, kezdődik.

„Szándékos megtévesztéssel és mulasztással” címmel hívott össze kedd délelőttre rendkívüli sajtótájékoztatót Illés Károly a szombathelyi Fidesz frakcióvezetője és Horváth Gábor önkormányzati képviselő.

A tájékoztatón a képviselő arról beszélt, néhány nappal ezelőtt kereste meg egy kámoni lakó azzal, hogy László Győző személyesen osztogatott szórólapokat, melyen azt jelenti be, hogy ő lesz az Éljen Szombathely! képviselőjelöltje a júniusi önkormányzati választáson.

Nyugat.hu

Ezzel még nem lenne semmi baj, csakhogy a szórólapon – amelynek fénymásolatát be is mutatták – szerepel a város címere, amiből arra következtetnek, hogy a képviselő a város nevében kampányol. Vagyis, egy pártonkívüli embernek állítja be magát, miközben ő a helyi Momentum elnöke.

Illés Károly hozzátette, önkormányzati rendelet szabályozza az önkormányzati jelképek, köztük a címer használatát is. Úgy véli, a városvezetés „saját lábával tiporja a saját rendeleteit”, és ez nem az első alkalom. A frakcióvezető szerint megtették ezt már akkor is, amikor megalakult az Éljen Szombathely! Egyesület, a névhasználatot ugyanis később, csak akkor szerezték be, amikor már ők vezették a várost.

Illés azt is elmondta, a városi címer használata felveti azt a kérdést is, hogy az önkormányzat pénzéből folytatja-e az alpolgármester a saját kampányát.

Nyugat.hu

Kérdéseikre mielőbbi választ vártak László Győzőtől. Kerestük az alpolgármestert, aki a következőket írta:

"Fontos feladatomnak tartom, hogy megismerjem a szombathelyiek véleményét, mert ez alapján végzem a munkámat. A szórólapjaim nem önkormányzati finanszírozásból készültek. A magam részéről továbbra is az útfelújításokon szeretnék dolgozni, jelenleg a Nefelejcs utca felújításának előkészítése zajlik, amely előreláthatólag május végéig be is fejeződik. Amíg mások csak beszélnek, én inkább dolgozok. Éljen Szombathely!"

Hiányos a Rumi Rajki István utca felújítása

A tájékoztató második részében Horváth Gábor a Rumi Rajki István utcáról, illetve annak hiányosságairól beszélt. Elmondta, számtalanszor megkereste az elmúlt években a polgármestert, aki nem reagált a körzetét érintő felvetésekre.

Tavaly viszont indítottak egy petíciót, ami után júniusban a polgármester „körzeti megbízottnak” nevezte ki László Győzőt. A képviselő szerint az alpolgármester „mesterterve” nem sikerült, az út és a csapadékelvezető árok között 25 centiméteres padka van, ami veszélyes. Hozzátette, a csapadékvíz-elvezetésre és a járdára nem terjedt ki a felújítás, ráadásul az aszfaltréteg nagyjából olyan vastag, mint egy papír.

Elmondta, a műszaki átadáson jelezte ezt a problémát, és Horváth Attila alpolgármester egyet is értett vele, hogy ez nem maradhat így. Ezért tavasszal kiemelt szegélyt fognak majd csinálni, Horváth Gábor szerint 2-3 millió forintból.

A körzet képviselője szerint a lakók fel vannak háborodva azon is, hogy a nemrég bejelentett 800 milliós útfelújítási programba 800 millió forintból újul meg több utca is idén Szombathelyen 2024. January 18. 18:57 nem került be az utca felújításának folytatása, ugyanis eddig csak az első 120 métert újították fel.

Horváth Gábor szerint a felújításra váró útszakasz sokkal hosszabb, mint amit szeptemberben megcsináltak. A felújításnak pedig iskolakezdésre el kell készülnie – mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet