A szomszéd ház falára vetíti filmjeit egy párizsi mozi

A La Clef csapata bevonta a helyieket is a kezdeményezésbe: velük konzultálva választják ki minden héten, milyen film látható.

A szomszéd lakóház falára vetíti filmjeit egy párizsi mozi, mivel a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatására elrendelt kijárási korlátozások miatt a La Clef is kénytelen volt bezárni. "Azt mondtuk: ha már a teremben nem vetíthetjük filmjeinket a közönségnek, bontsuk le a falakat és mutassuk be filmjeinket kívül" - mondta az ötlet kezdeményezője, Derek Woolfenden a Reuters brit hírügynökségnek péntek éjjel az előtt, hogy elkezdték volna vetíteni a Kirk Dougles főszereplésével 1955-ben bemutatott Kőkemény ököllel című westernfilmet.

A kijárási tilalom a párizsiakat "szobafogságra" ítélte, csupán vásárolni és testedzeni mehetnek az utcákra. A filmet azonban ablakaikból vagy balkonjukról is nézhetik. "Éreztük, hogy a környék lakói valamiféle eseményre vágynak, mivel semmi sem maradt számukra, az utcák üresek, a hangulat nagyon szomorú" - magyarázta Woolfenden. A La Clef csapata bevonta a helyieket is a kezdeményezésbe: velük konzultálva választják ki minden héten, milyen film látható. "Ez fantasztikus. Visszavisz a múltba, amikor még együtt nézhettük a filmeket" - örvendezett erkélyéről Christine Davenier a filmet nézve.

A La Clef hivatalosan bezárt 2018 áprilisában, tulajdonosai el akarták adni az ingatlant. Szeptember óta azonban Woolfenden vezetésével mozirajongók, független filmesek vették birtokukba az épületet, akik ellenezték az eladást és azt ígérték, hogy addig nem moccanak, amíg nem biztosítják, hogy az épület moziként működhessen. Még négyezer eurós bírságot is kaptak az épület elfoglalásáért, de fellebbeztek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek