Egy hónappal ezelőtt megjelent cikkünkben írtunk az idén tartott Citistar fődíjátadóról, aminek Hende Csaba lett a védnöke.
Magáról a rendezvénysorozatról és a mögötte lévő furcsaságokról évekkel ezelőtt is jelentek meg írásaink.
A díjakat kategóriánként adják, ezeket viszont a jelentkezőkhöz igazítják. Volt már Év kiváló Coop Forrás Boltvezető díj és Év kiváló Spar boltvezető-helyettes díj, de „Év polgárőre”, „műkörmöse” és „szaunamestere díj” is - írtuk októberi cikkünkben.
A rendezvény szervezője helyreigazítást kért cikkünk egyes pontjaival kapcsolatban. Alább olvashatják a Nyugat.hu-nak elküldött levelet, melyet változtatás nélkül közlünk. Érdemes végignézni:
Tisztelt Nyugat.hu szerkesztőség!
Amikor elolvastam cikküket, megint megdöbbentem!
"Hende Csaba már kamudíjakat átadó rendezvényhez is adja az arcát és a nevét. A védnöke lett egy olyan fődíjátadónak, ahol jó pénzért meg lehet vásárolni az elismeréseket. Évek óta működik, mindenki tudhatja, mi is ez."Várnám a szerkesztőség válaszát a kérdéseimre:
Önök írták:
Közismert, hogy pénzért megvásárolható, semmit sem érő, a jelentkezőhöz igazított kamudíjakat adnak át itt!
Választ a kérdésre!
Kijelentem, hogy hamis az állítás soha nem vettem át senkitől sem pénzt díj megvásárlás címen! Milyen bizonyítékaik vannak a hamis állításról?
Kérném a számlákat az összeg átvételéről, pénzátadás átvételéről, ha vannak hangfelvételek azt is várnánk!
Önök írták:
Hende Csaba az országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője volt a díjátadó védnöke, és ő adta át az úgynevezett szakmai díjakat.
Választ a kérdésre!
Dr. Hende Csaba az országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője volt a díjátadó védnöke, és a megnyitó után egyéb elfoglaltsága miatt távozott a rendezvényről! Hamis az állításuk, Dr Hende Csaba nem adott át díjat, és nem is vett át semmilyen díjat a rendezvényen!
Önök írták:
2009-ben indította egy házaspár, a lényege, hogy vállalkozókat, szakembereket keresnek meg, és közlik, hogy a szakmai zsűri őket választotta saját területük legjobbjának. (Arról, hogy kik alkotják ezt a szakmai zsűrit, semmit nem tudni.
Választ a kérdésre!
Hamis a kijelentésük a díjátadó gála Szakmai bizottsága tagjai olyan személyiségek, akik maguk is ismertek és elismertek a városban. Emailben minden rendezvényen kiküldjük a díjazottaknak a szakmai bizottságot képekben is! Várnánk a választ, hogy ki nem látta a szakmai bizottságunkat, mert a rendezvényen személyesen be is lettek mutatva! Rendezvényen készült képek (szakmai bizottság és a díjazottak) mindenki számára nyilvánosan elérhetőek! A díjazottak kihirdetéséről jegyzőkönyv készül, amit aláír a rendezvény tulajdonosa, szakmai bizottság elnöke és a 2 alelnök.
Kérem nyilvánosságra hozni:
Prémium rendezvényünkön az egyes szakmák legjobbjai, az ország összes különböző városaiból, falvaiból kapnak elismerést egy kellemes bál keretén belül, ahol színvonalas műsorok, neves előadók, helyi sztárok szórakoztatják a nagyérdeműt.
A rendezvény szervezőjeként nem nonprofit szervezet vagyunk, hanem vállalkozásként üzemeltetjük a díjátadót és az üzleti találkozókat!
Szakmai Elit díjátadó, üzleti találkozó
A díjátadó, üzleti találkozó, megszervezése és lebonyolítása során az alábbiak teljesítését vállaljuk.
Szervezés területén teljeskörű szolgáltatást kínálunk: Résztvevőknek, a szállásfoglalástól az étkezésekig, a tervezéstől a végrehajtáson át, professzionális szolgáltatásokat kínálunk.
- Szakmai Elit díjátadó, üzleti találkozó, konferencia helyszínfoglalás
- Regisztráció, akkreditáció
- Nyomtatványok (meghívók, regisztrációs lapok, stb.) elkészíttetése és postázása
- Fogadások, étkezések koordinálása Háromfogásos vacsora vagy ebéd egy alkalommal
- Hostessek, biztonsági személyzet, fotós szolgálat
- Rendezvény technika biztosítása: Hangtechnika, konferenciatechnika Vetítéstechnika és speciális effektek
- A kongresszusi felszerelés összeállítása (toll, jegyzetblokk, táska, kitűző, információs anyagok, reklám-ajándéktárgyak)
A díjátadón fellépő költségek miatt (vacsora, fellépők, adminisztrációs költségek, terembér, műsorok, hangosítás, stb. miatt a rendezvények belépősök. Mindenki tudomást is vesz róla, ennek a fényében vesz részt a rendezvényen önkéntesen, saját akaratából! Mindenkinek módjában áll eldönteni a rendezvényen való részvételt!
Az eddigiek során egy alkalommal sem fordult elő, hogy bármely résztvevő, akár díjazott, akár csak szórakozni vágyó – kritikával élt volna felénk akár a szervezés, akár a műsorok, akár a menüt illetően.
Önök írták:
Azt írják a korábbi megjelenésben, hogy mi is az a Citistar Selencion szombathelyi díjátadó?
Választ a kérdésre!
A nyugat.hu nem tudta mi az a Citistar Selencion díj? Több évig jártam emiatt a Nyugat Rádió irodájába egyeztetni, hogy a rendezvény színvonalas legyen! Média partnerei voltak a rendezvénynek, folyamatosan kapták a reklámokat a rendezvény helyszínén! Elmondtuk és megismertettük a Nyugat vezetőségével, hogy vállaljuk a díjak alapítását, a díjazási metodológia kidolgozását, a jelölési eljárás kidolgozását, továbbá a díjátadó rendezvény megszervezését. Elmondtuk, hogy kik jelölhetők szakmai díjra.
Korábban interjú készült a www.citistar.hu oldalon Horváth Zoltán volt Nyugatrádió ügyvezető igazgatójával. Lásd interjú
http://www.citistar.hu/main.php?Esemeny_Id=Rit1emkyN1hjS09jTTgwUkJRWGtrMFR1TjhxbXk4YVRrVVN2SHFZaVlyMXlGcHljeEhuQ1R3PT0=Kérdésem a szerkesztőséghez!
A cikk írója elfeledkezett arról a tényről, hogy 3 kollegája is díjazott volt korábbi rendezvényeken, illetve egy alkalommal egyikük védnöke is volt a rendezvénynek Horváth Zoltán személyében!
Név szerint:
Két alkalommal díjban is részesültek: Képek nyilvános Citistaros rendezvényen készültek, ezért publikálom! MÉDIA A TÁRSADALOMÉRT 2010 DÍJ Horváth Zoltán Nyugatrádió Ügyvezető igazgatója
ÉV FOTÓRIPORTERE 2010 DÍJ - Táncos Mihály - Nyugat.hu
ÉV POLITIKUSA 2010 DÍJ DR. CZEGLÉDY CSABA – MSZP
Szakmai Elit sikeressége, hitelessége miatt Horváth Zoltán Nyugatrádió ügyvezető igazgatója volt a Szakmai Elit rendezvény védnöke az egyik díjátadón, amire méltón voltunk büszkék.
A képet az ügyvezető igazgató küldte mint a Citistar Selencion rendezvény védnöke!
A díj alapításában segédkeztek és kaptam információt a rendezvény színvonalának jobbá tételére és a belépőjegyek összegének meghatározására!
Jó hírnevünket a médiában nagy nyilvánosság előtt rágalmazták.
Televízióban, és már a parlamentben is valótlan tényt híreszteltek, a tényeket hamis színben mutatták be a szakmai díjátadóról!
Személyes Facebook-oldalamról Tiltott adatszerzés bűncselekmény elkövetésével több alkalommal fényképeket vettek le. Tudniuk kell, hogy más magánszférájába nem léphetnek be meghívás nélkül. A magán autonómiám sérült, ezért polgári jogi védelemben szeretnék részesülni. Kezdeményezem és sérelem díjra tartok igényt!
Tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény is kimondja, hogy tilos valótlan tény állításával, vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben feltüntetésével, vagy egyéb magatartással a versenytárs jóhírnevét, vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni. Partnercégeinket elvesztettük, díjátadó résztvevők több esetben lemondják a részvételt. A hírnévrontás helyrehozhatatlan károkat okozott egy online magazin életében, így fontos a gyors jogérvényesítés. Sérelem díjra tartunk igényt.