A szabad szülészorvos választás is téma volt a kormányinfón.
Csütörtökön megtartották az utolsó januári kormányinfót, ahol téma volt:
A januári extrém hideg miatt kedvezményt kapnak a gázzal, árrammal, távhővel fűtő háztartások. A költségeket részben az állam, részben az energiacégek állják.
A januári fogyasztásból a kormány 30 százalékos kedvezményt ad, ami a gázszámlákban érvényesül. A távhőnél 30 százalékos árkedvezményt fognak adni.
Gulyás Gergely a Telex kérdésére azt mondta: Valóban vita van a kormányban arról, hogy ismét lehetővé tegyék-e a szabad szülészorvos választást, de döntés nincs és egyelőre módosító indítvány sem várható.
A miniszter szerint a magyar szuverenitást nem érinti a Béketanács-tagság, bármikor kiléphetünk belőle.
Vannak olyan tervek, hogy egy intézményben, Tökölön vonják össze ezeket a feladatokat – mondta Gulyás Gergely a javítóintézetek összevonásával kapcsolatos kérdésre.
Ez egy kormányinfó, én a kormányt képviselem. Vannak pártügyek, frakcióügyek, ezt ott kérdezzék meg – mondta Gulyás Gergely az arra vonatkozó kérdésre, hogy a Fidesz-frakció Facebook-hirdetéseinél azt tüntették fel, hogy az Országgyűlés Hivatala fizette azokat.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter ismertette, hogyan fog kinézni a gyakorlatban a korábban bejelentett januári rezsistop: 30 százalékos fűtési kedvezményt ad a kormány a januári fogyasztásból; aki gázzal fűt, az a gázszámlán, aki villannyal, az a villanyszámlán kérheti a kedvezményt, de erről külön nyilatkozni kell; minden háztartás csak egyszer kap a kedvezményből, aki átalányt fizet, ezt az éves elszámoló számla megérkezése után tudja érvényesíteni, vagyis lesz, akinek az év második felében lesz ezzel dolga; aki havonta diktál, annak két részszámlán fogják érvényesíteni a kedvezményt; a feltöltős mérővel rendelkezők egyszeri 7000 forintot kapnak; a rezsicsökkentés fennmarad, de március elejéig kidolgoznak egy tervet arról, hogyan tudna Magyarország leválni az orosz gázról.
(via
Telex)
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.