Van B-terve a Vas megyei kormányhivatalnak arra az esetre, ha költöznie kell a Bejczy utcai kormányablaknak - erről beszélt keddi videójában Vámos Zoltán főispán.
Az épület hasznosítására vonatkozó kérdések azután merültek fel, hogy az önkormányzat eladta
Eldőlt, kié lesz a szombathelyi Fő téren lévő okmányiroda épülete 2025. December 05. 09:18 az épületet a TOP 97 Ingatlanhasznosító Kft.-nek 500 millió forintért. Bár a győztesnek vállalnia kellett, hogy a bérlő, azaz a Vas Vármegyei Kormányhivatal részére változatlan feltételekkel biztosítja az ingatlan használatát 2028 végéig, a kormányhivatal mégis alternatív helyszínek után nézett.
Így találták meg a korábbi Dóm étterem helyét a Hollán Ernő utcában.
Itt korábban már működött kormányablak, de ez néhány évvel ezelőtt bezárt.
A főispán elmondta, azért ezt a helyet választották, mert csak itt lehetne változatlan kapacitással működtetni a kormányablakot. Az engedélyezési és a kiviteli tervek elkészültek, de a költözés egyáltalán nem biztos, csak egyfajta "vészhelyzet" esetében lenne esedékes. Például akkor, ha az új tulajdonos nem teremtené meg azokat a feltételeket, amelyek a SZOVA és a hivatal közötti szerződésben szerepeltek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!