Hol érdemes fürödnünk? A vasi vizek jók, csak hidegek

A hétvége időjárása lehet, hogy nem kedvez a strandolásnak. De ha már nem fürödhetünk, legalább beszéljünk róla. Kiválóak a vizeink.

Megfelelő vízminőséggel várják a strandok az élővizek és a természetes vizek kedvelőit – tudtuk meg dr. Stánitz Éva Vas megyei tisztifőorvostól. A fürdőszezon kezdetére mindenhol elvégezték a fürdőhelyek ellenőrzését. A medencés strandok esetében vizsgálták a medencék és az azokat tápláló kutak vizét is. Mindent rendben találtak.

Megnézték azt is, hogy a vendégeket milyen körülmények között szolgálják ki, megfelelnek-e a fogadó- és kiszolgáló helyiségek az előírásoknak. Ezzel kapcsolatban néhány esetben találtak kifogásolni valót, de a szolgálat előírásait azóta teljesítette minden üzemeltető.

A szezonban is folyamatosan végez vizsgálatokat az ÁNTSZ, de az üzemeltetők maguk is ellenőrzik a víz minőségét.

Ha a Balatonra megyünk, most biztos nem ez a látvány fogad
Garai Antal Atom

Mi a helyzet a Vas megyei vizekkel?

A Balcsi vize kiváló, szinte az összes tóparti fürdőhely ezt a minősítést kapta a strandok mellett az ÁNTSZ napokban megjelent listáján. Megnéztük, mi a helyzet a Vas megyei élővizekkel: A Döröskei tározó besorolás alatt áll jelenleg, akárcsak a Gersekaráti tározó és a Hársas-tó. Ez azt jelenti, hogy a minősítést az utóbbi négy év alapján kapták meg a strandok, a besorolás alatt álló vizeknél nincs elég adat a minősítéshez. A Szajki-tó vize viszont kiváló, akárcsak a Vadása. Ugyan már Zala megye, de nincs olyan messze a hegyhátszentjakabi tó, bátran fürödhetünk abban is, a víz tiszta.

Hol fürödhetünk a Rábán?

Az ÁNTSZ listáján a Rába egyetlen vasi fürdőhellyel nem szerepel. A rendőrségtől kértünk információt, hogy szabad-e fürödni a folyóban, és ha igen, hol. Válaszukat még várjuk. A népegészségügyi szolgálat ugyanakkor felhívja rá a figyelmet, hogy

a nem engedélyezett fürdővizeken, nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt, mivel ezeken a helyszíneken a víz minőségét nem ellenőrzik, a fürdőzés higiénés feltételei nincsenek meg.

Mészáros Zsolt

A minőség tehát nem lehet akadálya a strandolásnak, az időjárás annál inkább. A Köpönyeg.hu felhős, zivataros időt jósol a 27 fok mellé szombatra. Vasárnapra valamivel alacsonyabb hőmérsékletre számíthatunk. Amíg megjavul az időjárás, marad a tervezgetés, hol strandoljunk, ha végre itt a nyár.

A kijelölt élővízi fürdőhelyek országos listát ITT találják.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás