A vízválság súlyosabb az energia-veszélyhelyzetnél az LMP szerint

Az LMP érdemi cselekvést vár a kormánytól a vízválság kezelése érdekében. Azt ugyanis az ellenzéki párt az energiaválságnál is súlyosabbnak tartja, amelynek ráadásul nem vet véget a háború befejezése.

Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke elmondta, hogy új szemléletű vízgazdálkodást tart szükségesnek. Jelenleg ugyanis a vizek minél gyorsabb elvezetése és nem a megtartása folyik. Ennek eredményeként több víz hagyja el az országot, mint amennyi beérkezik.

Ahogy az LMP-s politikus fogalmazott: „Magyarország lecsapolása folyik” , holott lennének megoldások a víz megtartására.

A víziközműrendszer összeomlásától tart A kormány szerinte a folyók védelme érdekében sem lép fel. Ezt példázza a Sajó ügye is, de a Tisza erdélyi mellékfolyóinak veszélyei ellen sem lép fel hatékonyan a kabinet – közölte Keresztes László Lóránt.

Szerinte a kormány az ivóvízellátást biztosító infrastruktúra megóvását is feladta, a víziközműrendszer emiatt az összeomlás szélén áll.

Keresztes László Lóránt szerint pártja a gazdáknak is minden segítséget megadna, és nemcsak az öntözéshez nyújtanának segítséget, hanem a talaj vízháztartásának helyreállításához is. Emellett olyan gazdaságpolitikát szorgalmaz, amely nem veszélyezteti a jövőbeli vízellátást. Szerinte azonban a kormány ezzel ellentétes döntéseket hoz, például az akkumulátorgyártás stratégiai ágazattá tételével.

Az LMP politikusa azt is kezdeményezi, hogy a civil szervezetek és a szakmai képviselői közösen tárgyaljanak a vízválság megoldásáról.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek