Addig menekült a rendőrök elől, míg végül mehet a börtönbe, és élete végéig eltilthatják a vezetéstől

Hiába tiltották el a vezetéstől, fél év alatt többször is sikerült meglépnie a rendőrök elől.

A Szombathelyi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akit a vádirat szerint a bíróság 2025. május 22. napjától 1 év 4 hónap, majd 2026. március 25. napjától 1 év 6 hónap időtartamra eltiltott a közúti járművek vezetésétől.

A vádlottnak soha nem volt jogosítványa, de a bírósági tiltások ellenére rendszeresen, 2025 novembere és 2026 májusa között legalább 12-szer vezetett személyautót. Ezen alkalmak nagy részében a rendőröknek nem tudtak intézkedni ellene, mert a rendőri jelzések ellenére nem állt meg, a rendőrkocsit kikerülve, vagy az autóját hátrahagyva gyalogosan elmenekült. Egyszer egy szabályosan közlekedő gépkocsi sofőrjét vészfékezésre kényszerítve annak életét, testi épségét is veszélyeztette.

A járási ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a vádlott közúti járművek vezetésétől való végleges eltiltását indítványozta. A letartóztatásban lévő sofőr büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság dönt majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek