„Adjátok oda a pénzt, mert megszúrlak titeket” – Fegyverrel raboltak ki négy fiatalt a szombathelyi Fő téren

A bűnözők 20 ezer forintot és egy mobiltelefont zsákmányoltak. Vasárnap hajnalban történt.

A biztonságos városnak tartott Szombathelyen kirívó bűncselekmény történt vasárnap hajnalban a Fő téren.

A részletek a Vas Megyei Főügyészség hétfő reggeli közleményéből derülnek ki.

A megalapozott gyanú szerint az egyik, a börtönből alig, több mint három hónapja szabadult, különös visszaeső férfi egy svájci bicskával hadonászott, miközben felszólította a négy fiatalt, hogy „adjátok oda a pénzt, mert megszúrlak titeket”.

Ezt követően a férfi odaszorította a kés pengéjét az egyik fiatal nyakához, akit azzal fenyegetett, hogy elvágja a torkát, ha nem adja át a pénzét. A fenyegetésen túl mindkét támadó bántalmazta is a sértetteket, pofon vágták, ököllel állon ütötték őket.

A megfélemlített fiatalok átadtak a gyanúsítottaknak összesen 20 ezer 400 forint készpénzt és két – köztük egy 160 ezer forint értékű – mobiltelefont.

A gyanúsítottak az egyik telefont – mert azt alacsony értékűnek tartották – visszaadták a tulajdonosának.

A rovott múltú gyanúsított, mielőtt társával együtt elhagyta a helyszínt, még megfenyegette a sértetteket, hogy megkeresik és megölik őket, ha feljelentést mernek tenni.

Két fiatal könnyű sérülést szenvedett a támadás közben, a másik két sértettnek nem keletkezett sérülése.

A nyomozó hatóság megtalálta és lefoglalta az elrabolt értékeket a gyanúsítottaktól, így a sértettek kára megtérült.

Az ügyészség a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, a rovott múltú gyanúsítottal szemben továbbá a bűnismétlés veszélye miatt is indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, amit a Szombathelyi Járásbíróság vasárnap el is rendelt.

(A nyitóképünk illusztráció)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló