Admirál-Haladás: Tartalékosan is győzelem

Ha a vártnál nehezebben is, de hozta az újabb kötelezőt az NB II-es szombathelyi futsal csapat.

Napra pontosan egy hónapos szünet után ismét pályára lépett az Admirál-Haladás VSE. A férfi futsal NB II. Nyugati csoportjának 17. fordulójában, hétfőn este Pálmay Tamás együttese Budapestre, az ELTE SE otthonába utazott. Betegség és munkahelyi elfoglaltságok miatt tartalékos felállásban állt fel az Admirál.

A két csapat őszi meccsén 9-0-s szombathelyi siker született. Ezúttal ha nem is ilyen simán, de ismét a zöld-fehérek nyertek.
Jáger és Németh korai góljaival tíz perc után már 2-0-ra vezetett a listavezető, ezt követően aztán kiegyenlítettek a hazaiak.
A hajrá megint a vasiaké lett, így végül 15. meccsükön 13. győzelmüket is megérdemelten szerezték meg Czeglédiék.

Folytatás március 14-én, hétfőn 19.30-tól hazai pályán az FTC II. ellen.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport