Admiral: Nem mi vagyunk az esélyesek!

Az újoncok csatáján Gödöllőn szerepel a szombathelyi futsal csapat.

Gödöllőre látogat az Admiral-Haladás VSE gárdája. Pálmay Tamás azzal tisztában van, hogy nem a zöld-fehérek a találkozó esélyesei, ugyanakkor mindenképpen ponttal, pontokkal kíván hazatérni a túráról.

Remekel mindkét újonc az NB I-ben. A hazaiak, a Gödöllői Bikák 21 egységet gyűjtöttek, legutóbb épp az egyik bajnokesélyes, a Berettyóújfalu pályájáról távoztak három ponttal. A szombathelyiek produkciójára sem lehet panasz, hiszen Jágerék – elsősorban parádés hazai mutatójuknak köszönhetően – immár 20 pontig jutottak. Idegenben eddig nem ment igazán a mieinknek, ám ezen a rossz szokásukon mindenképpen javítanának Némethék.

- Nagyszerű gárda otthonába látogatunk, a Gödöllő stílusos futballt játszik. Kiváló, egykoron a válogatottban is szereplő futsalosok alkotják az együttest, amelyben most már több fiatal tehetség is helyet kap. Kielemeztük a meccseiket, és azt kell, hogy mondjam: nem lesz egyszerű dolgunk! Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltartott kézzel megyünk a „bikákhoz”, feltérképeztük a játékukat, és egy kis meglepetéssel készülünk! – mondta sokat sejtetően Pálmay Tamás, a Hali vezetőedzője.

A szakember örömmel újságolta, hogy a Berettyóból igazolt Póta papírjai minden bizonnyal rendben lesznek a mérkőzésre. Koronczai sérült, ő el sem tud utazni a csapattal, Kottán bokája kifordult a csütörtöki tréningen, ám a játékos vélhetően parkettre tud lépni az este nyolc órakor kezdődő összecsapáson.

Nem mi vagyunk az esélyesek, ám ennek ellenére pontot, pontokat akarunk szerezni. Becsülettel készültek a fiúk, a motivációval nem lesz gond. Reméljük, hogy sikerül folytatnunk a veretlenségi szériánkat! – adta ki a vezényszót végül a vezetőedző.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport