Nincs helye a pénznek a NAV-kasszákban

A leleményes kereskedők persze nem esnek kétségbe: barkácsolnak egy kicsit, s bevetik a régi pénztárgép, vagy a kisasztal fiókját.

A megfelelő rendelkezések szerint 2014. január 1-jétől csak azok a kereskedelmi egységek, vállalkozások működhetnének, amelyek régi kasszájukat kicseréltették az adóhivatalhoz beköthető, úgynevezett online pénztárgépekre. Az új gépek általános bevezetését a feketegazdaság elleni harc jegyében írta elő a törvényalkotó, s rendelte el a nemzetgazdasági tárca. Az illetések nem győzték hangsúlyozni, hogy a szóban forgó szabályozás rengeteget hoz majd az állam konyhájára, mert az érintettek nyilvánvalóan jóval több bevételt vallanak be, mint korábban.

Az online pénztárgépekre való átállást azonban kezdettől fogva kitartó szervezetlenség jellemezte, informatikai feltételrendszerét és bevezetésének időpontját többször is módosították. A gépek felszerelésének utolsó határidejét végül 2014. január 1-jére tolták ki, de rengeteg cégnek - önhibáján kívül - mind a mai napig nincsen online kasszája.

Online pénztárgép
A gépek bevezetésének időpontját többször is módosították
Garai Antal Atom

Ettől az évtől kezdve ezek tehát elvileg jogszerűtlenül működnek, és súlyos szankciókkal is számolhatnának. Az illetékes tárca azonban még idejében észbe kapott, így aztán az adóhatóság nem bünteti meg azokat a vállalkozókat, akik bizonyítani tudják, hogy kértek üzembe helyezési kódot, s hogy megrendelték az új gépet. De vajon miként látják az online pénztárgépek bevezetésének levezénylését maguk az érintettek? Ez iránt érdeklődtünk a napokban néhány szombathelyi üzlet tulajdonosától.

Nem meglepő módon azokban az egységekben, amelyekben már beszereltették a gépeket, nem akarták különösebben kommentálni a bevezetésüket kísérő, hosszan elhúzódó káoszt. Szinte mindenki a régi közhelyet vette elő, azt, hogy ez nem az ő asztaluk, éppen ezért nem szeretnének vélemény nyilvánítani róla. A típustól függően 150-180 ezer forintba kerülő új kasszákról viszont minden megkérdezett partnerünk szívesen beszélt.

Csak ennél nagyobb bajuk ne legyen

Elmondható, hogy az online pénztárgépek külső megjelenése egyöntetű tetszést aratott a körükben, akárcsak könnyű kezelhetőségük, s az összes felkeresett üzlet pályázott a jogosultaknak gépenként járó, 50 ezer forintos állami támogatásra. Az új kasszákat mindössze egy általános kritika érte, az, hogy nincsen olyan automatikusan nyíló és záródó pénztároló fiókjuk, mint amilyen a lecserélt gépeknek volt. Sőt, semmilyen pénztároló fiókjuk nincsen.

Az üzletek zömében éppen ezért megtartották a régi gépek fiókjait, s azokban tárolják a pénzt. Ezeket a régi fiókokat néhol már sikerült összekötni az új kasszákkal, de a legtöbb helyen még várat magára ez a - pluszköltséggel járó - fejlesztés. Akadt olyan üzlet is, ahol nem a régi gép rekeszeiben tartották a pénzt, hanem annak az asztalnak a fiókjában, amelyre az új online kasszát állították. Ezt az eljárást a maga tulajdonos is eléggé kockázatosnak minősítette, de - mint mondta - hamarosan megtalálják a megfelelő megoldást.

Fontos megjegyezni, hogy a pénztároló fiókok hiányát egyöntetűen apró, voltaképpen szóra sem érdemes kellemetlenségnek tartották beszélgetőpartnereink, majdhogynem mindnyájan azt mondták, hogy csak ennél nagyobb bajuk ne legyen.

Az új kassza még mindig sehol

Valamivel kritikusabbnak bizonyultak azok a vállalkozók, akik - önhibájukon kívül - még mindig nem jutottak hozzá a maguk online pénztárgépéhez. Egy ajándékbolt tulajdonosnője egyenesen úgy vélte, ha ő olyan hányaveti módon, hibát hibára halmozva végezte volna a munkáját, mint ahogyan az illetékesek küszködtek az átállás megszervezésével, már régen bezáratták volna az üzletét. Ő maga az elsők között rendelte meg a gépét, folyamodott üzembe helyezési kódért, fizetett előleget, de az új kassza még mindig sehol.

Decemberben derült ki, hogy azért húzódott el az ügy, mert a megrendelt gépnek egyszerűen nem volt üzembe helyezési engedélye. Most már van engedély, s remény is arra, hogy az az informatikai cég, amellyel szerződést kötött, hamarosan beszereli a kasszát. Az viszont biztos, tette hozzá tulajdonosnő, hogy az illetékesek még mindig össze-vissza kapkodnak.

Nemrég még attól kellett tartania, hogy elesik az állami támogatástól, ha január 31-ig nem üzemelik be a gépét. A legújabb hírek viszont már arról szólnak, hogy nincsen ilyen határidő, hogy mindenki, aki - akár az idén, akár tavaly - megrendelte a kasszát, megkapja a támogatást. Csak igazodjon ki az ember.

Online pénztárgép
Az új kasszák 150-180 ezer forintba kerülnek
Garai Antal Atom

Hasonló cipőben jár az egyik bevásárlóközpontban műhelyt bérlő órás is. A középkorú férfi is hosszú ideje vár már a gépére, de arról neki sem volt fogalma, hogy mikor szerelik be nála is a szakemberek. Azt viszont nagyon is jól tudja, mondta el a mester, hogy néhány ismerőse elég nagy nehézségekkel küzd pénztárgépfronton.

Ezek az ismerősök nemrégen azt mesélték neki, hogy annak a cégnek a vezetői, amellyel szerződést kötöttek, felmondták a megállapodást. Egyszerűen kijelentették, hogy nem áll módjukban teljesíteni a megrendeléseket, s arra kérték az ügyfeleket, hogy keressenek meg egy másik vállalkozást. Mi több, a befizetett előleget sem kapják meg automatikusan, mert azt bizony írásban kell visszaigényelniük.

A szombathelyi gyógyszertárak zömében sem működnek még online pénztárgépek. Az illetékesek ugyanis olyan gyakran változtatták az informatikai feltételeket, hogy a gépek beszerelését vállaló cégek képtelenek voltak időben követni őket. Az egyik belvárosi patika vezetőjét - aki már réges-régen megrendelte a maga gépeit - például december 17-én tájékoztatta a vele szerződésben álló informatikai vállalat arról, hogy a kiszemelt kassza végre-valahára átment a vizsgán, s hogy a beszerelést legkésőbb március 31-ig el is végzik.

Megunták a nyugtaírogatást

A patika vezetője elmondta, hogy három gépre lesz szükségük, s az összköltség - levonva belőle az állami támogatás összegét - meghaladja a 400 ezer forintot. Kérdésünkre a tulajdonos azt is egyértelműen kinyilvánította, hogy ő maga is egyetért azokkal a kollégáival, akik szerint a gyógyszertárakban felesleges online kasszákat felszerelni.

Egyrészt azért, mert a - számítógép alapú - régi kasszák fekete doboza eddig is rögzített minden adatot, másrészt pedig azért, mert a gépek össze voltak kötve a TB szerverével, úgyhogy a patikákat eddig is bárki bármikor és aprólékosan ellenőrizhette. Persze ezek a vélemények most már mit sem számítanak, tette hozzá a gyógyszerész, minden érintettnek tudomásul kell vennie, hogy a patikák is csak online kasszákkal működhetnek tovább.

Hihetetlennek tűnhet, pedig igaz: beszélgettünk egy olyan zöldségkereskedővel is, akinek csak a nyugtaadás lenne kötelező, mégis bevezettette a standjára az online pénztárgépet. Munkatársaival együtt megunták az állandó nyugtaírogatást, mondta a vállalkozó, ezért váltottak. S eddig még nem bánták meg, hogy így döntöttek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet