Nagy volt a nyomás, mégsem lesz adventi áramszünet

Úgy tűnik, túl heves volt a felháborodás. Az érintett szombathelyi intézményeket és kereskedőket már kiértesítették.

Tegnap írtuk Adventi áramszünet a szombathelyi belvárosban 2013. November 26. 08:48 , hogy december 3-án és 4-én a szombathelyi Fő tér nyugati részén, valamint a környező utcákban előre bejelentett áramszünet lesz december 4-én és 5-én reggel 8 és délután 5 óra között. Arról is beszámoltunk, hogy SEK Berzsenyi téri épületében és a Premontrei Gimnáziumban szünetet rendeltek el, a kereskedők pedig rendesen felháborodtak, hiszen a karácsonyi nagyobb forgalmat kockáztatta az áramszünet.

Megint jönnek, kopogtatnak

A kereskedők aláírást gyűjtöttek, panaszt tettek a kamaránál és az önkormányzatnál. Azt nem tudjuk, melyik lépés volt a nagyobb hatású, mi reménykedünk benne, hogy cikkünk is sokat nyomott a latban. Ugyanis ma az érintett kereskedőket szórólapokon tájékoztatták, hogy az áramszünet elmarad.

Épül az adventi vásár
Galériánk a fényárban úszó vásárról
Garai Antal Atom

Egyikük elmondta, hogy érdeklődött egyet, az egyetemen és a gimnáziumban már tudtak róla, hogy mégis lesz áram. A szórólapokat az E.ON munkatársa kézbesítette személyesen, ő azt mondta, túl heves volt a felháborodás, a szükséges javítási munkákat másik időpontra helyezik majd át.

Megnéztük az E.ON honlapját, ott azonban csak annyi állt, hogy a Szily János utcában és a Petőfi utcában marad el az áramszünet. Nem tudjuk, miért van ez így, de a kereskedőknél ott vannak az egész érintett területre szóló szórólapok.

Szóval, mégiscsak lesz áram dec. 3-án és 4-én, és a főtéri adventi vásár sem marad elektromos energia nélkül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Adventi áramszünet a szombathelyi belvárosban

A kereskedők felháborodtak, hogy a legnagyobb forgalom idején kell két napra bezárniuk. Az adventi vásárral is gondok lehetnek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet