Meggyújtották az első adventi gigagyertyát

Szombat este fellobbant az első ünnepi láng a Fő téren. Vasárnap indul az advent.

A szokásos módon, verses és dalos műsorral köszöntötték az adventet a szombathelyi Fő téren, majd szertartással és alpolgármesteri beszéddel folytatták a szombat délutánt. Idén is sokan voltak kíváncsiak a műsorra, de a legtöbben a gyertyagyújtásra.

Adventi gyertyagyújtás a Fő téren
Adventi vásár a Fő téren
Garai Antal Atom

A műsorterv szerint 17:05-től kezdődött a gyertyagyújtás, ökumenikus szertartás keretében, sokan ott sorakoztak már 16:50-kor a gigakoszorú körül. Rengeteg gyerkőc panaszkodott a fél óra várakozás alatt, és több szülő el is indult inkább haza mellőlünk, mert a gyerekek fáztak. Ettől függetlenül sokan voltunk így is, amikor Molnár Miklós megjelent a fáklyával és begyújtotta a gyertyát. Ezután jöttek a közös fotók a legnagyobb gyertyával, zenés műsor a színpadon, vásározás és egy lánggal már közelebb is vagyunk a karácsonyhoz.

Adventi gyertyagyújtás a Fő téren
Molnár Miklós lobbantott
Garai Antal Atom

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria