Afrikai és pakisztáni menekülteket is befogad Székely János, szombathelyi püspök

Egy terhes kameruni anyának senki sem akart kiadni albérletet. Végül Szombathelyen hozta világra gyermekét.

Egyik olvasónktól értesültünk arról, hogy menekülteket fogadott be a Szombathelyi Egyházmegye. Rögtön írtunk is Székely János püspöknek, aki a követező választ jutatta el szerkesztőségünkhöz:

Székely János igazán irgalmas volt
Bonyhádi Zoltán
A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A Szombathelyi Egyházmegye segítséget nyújtott egy Kameruni hölgynek, aki Budapesten tanult, majd ugyanitt talált munkát (vagyis munkavállalói vízummal tartózkodik Magyarországon). Amikor a hölgy áldott állapotba került, a kollégiumot, ahol lakott el kellett hagynia, és Budapesten sehogyan sem tudott albérletet találni, mindenütt elutasították. Amikor értesültünk erről, akkor ajánlottuk fel neki, hogy segítünk.

Az igen kedves keresztény hölgy azóta itt Szombathelyen megszülte a kisfát, nagyon hálás azért, hogy segítettünk.

A kisfiú édesapja szintén kameruni, Németországban dolgozik, és lehetséges, hogy hamarosan az édesanya és a kisfiú is követik őt Németországba.

Egyházmegyénk segít továbbá egy Eritreából való hölgyet, aki a Krisztusban való hite miatt kényszerült elmenekülni hazájából. Egy ideig az Esztergomi Roma Misszió házába fogadtuk be, most pedig itt Szombathelyen biztosítottunk számára szállást. A hölgy szeretne visszatérni Etiópiába, ahová időközben több családtagja át tudott szökni.

Végül befogadtunk egy nagyon szimpatikus, mosolygós pakisztáni családot (egy házaspárt két középiskolás korú gyermekkel). A család katolikus, az édesanya egy katolikus iskolában volt angol tanárnő. A plébános ajánlólevelet írt a családról, jól ismeri őket. Ez alapján a család vízumot kapott vagyis ők is teljesen legálisan tartózkodnak Magyarországon.

Ott Pakisztánban sokszor átélték a hitük miatti háttérbe szorítottságot, fenyegetettséget. Bizonyos állásokat Pakisztánban keresztény soha be nem tölthet, a keresztény templomok előtt szüntelenül fegyveres őrök állnak, a keresztények állandó félelemben élnek.

Az édesapa azt mondta, hogy szeretne a gyermekeinek egy szebb, szabadabb életet adni. Azt is hozzátette, hogy nem szerette volna, ha a lánya muszlimhoz megy férjhez (ami, ha otthon maradnak, nagyon valószínű lett volna, hiszen a lakosság nagy többsége muszlim), és akkor majd mindegyik gyermek muszlim kell, hogy legyen. Amikor megérkeztek Magyarországra, elámultak, hogy itt milyen nyugodt, békés, biztonságos a hangulat. Az édesapa azt mondta: itt keresztény légkör van. Tanulgatnak magyarul, keresik a helyüket az itteni katolikus közösségekben.

Hálásak vagyunk azért, hogy legalább egy kicsit segíthettünk abban, hogy egy kisgyermek békés körülmények között megszülethessen, egy édesanya visszatérhessen a szerettei körébe, egy család pedig új, szabadabb életet kezdhessen.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet