Ahogy múlik a járvány, úgy szaporodnak a balesetek

A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak.

Az új koronavírus megjelenésével és a veszélyhelyzet bejelentésével a járműforgalom jelentősen visszaesett Magyarországon – ezzel együtt pedig a közúti balesetek száma is csökkent. A rendőrök ekkor is jelen voltak a közutakon. Voltak olyanok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül vagy ittasan ültek a volán mögé. Egyes kamionsofőrök úgy gondolták, hogy ebben az időszakban bármikor előzhetnek is az autópályán.

Idén eddig hatvannal kevesebben veszítették életüket a közutakon, mint a tavalyi év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt. A korlátozások enyhítésével, megszűnésével egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon. Ne engedjük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban esetleg felgyülemlett feszültség a közlekedés során csapódjon le! A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak. A közlekedés biztonsága rajtunk nem fog múlni. - írja a police.hu.

Baleseti grafikon
police.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet