Akár 15 évet is kaphat a koronavírus-gyógyszerrel kereskedő budapesti orvos

Vesztegetés, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt indult eljárás ellene.

Az NVSZ nyomozói teljes védelmi felszerelésben helyszíneltek a covidos betegeknek gyógyszert áruló orvos lakásában, aki koronavírusban szenvedőknek szánt gyógyszereket akart eladni.

Azt írja a Bors, hogy az orvos kórházból elemelt, favipiravir hatóanyagú gyógyszert árult koronavírusos betegeknek, ezzel veszélyeztette az ott ápoltak életét, de azokét is, akiknek eladta a tablettákat.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Borsnak azt nyilatkozta, hogy csütörtökön megtörténtek a kihallgatások. Az ügyészség az orvos letartóztatását indítványozta, segédjének pedig bűnügyi felügyeletet kért, melyekről várhatóan szombaton dönt a bíróság.

Az orvos esetében vesztegetés, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és más bűncselekmények miatt indult eljárás. A bűncselekmények 5-15 év börtönbüntetést is érhetnek, írja a lap.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek