Még idén ősszel megtarthatják a helyi népszavazást a Fudanról, mondta Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester az RTL Klub Híradójának.
A kínai egyetemről tartott konzultáció utolsó napján mondta el a polgármester, hogy ősszel, amint véget ér a veszélyhelyzet, azonnal be fognak nyújtani egy kerületi és egy fővárosi népszavazási kezdeményezést is.
Baranyi által ismert adatok szerint a konzultáción 30 ezren vettek részt, a pontos eredményeket pedig hétfőn közlik majd. A polgármester szerint, megvalósul a projekt, függetlenül a budapestiek akaratától, ha kedden a parlament megszavazza a vagyonjuttatást a Fudannak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!