Készüljenek arra, hogy bármikor átvezényelhetik őket – erről értesítette kollégáit egy megyei vezető mentőtiszt levélben, melyet az RTL Híradó mutatott be. Ebben azt is írja, ha például Budapestre irányítják őket, akkor aznap ott is tartják nyilván az egységet. A szakértők szerint a lényeg itt az, hogy egy mentőautó ilyenkor két statisztikában fog szerepelni. Ez ugyanakkor azzal jár, hogy "kizsigerelik" a vidéki mentősöket.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint ezzel a statisztikákat akarják javítani, és a vidékiek nélkül összeomlana a budapesti ellátás. A riportban elhangzik, hogy nem csak a Budapesthez közeli helyszínekről, hanem akár Pécsről vagy Szombathelyről is Budapestre rendelhetnek mentőautókat.
Az Országos Mentőszolgálat szerint a betegek érdekében minden lehetséges eszközt kihasználnak a szükséges mentőkapacitás biztosítására. Azt ugyanakkor nem árulták el, hogy hány vidéki egységre van szükség Budapesten, és miért tartják őket nyilván fővárosi egységként is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!