Egy féltékenységből kialakult vita miatt vette üldözőbe egymást szombaton délelőtt két autó Pécs-Somogyban. Az üldözés azért alakult ki, mert egy férfi megtudta, hogy eltűnt felesége egy másik férfival Pécs-Somogyban van. A police.hu szerint elindultak megkeresni, majd amikor meglátták a nőt egy autóban, üldözni kezdték azt, és közben egy gáz- és riasztófegyverrel egyszer kilőttek az ablakon. A rendőrök Pécsett, a Zsolnay úton állították meg a két autót, majd az eset tisztázását követően négy férfit állítottak elő. Az üldöző autó vezetőjét, egy 27 éves kacsótai férfit és 31 éves helybéli társát gyanúsítottként hallgatták ki, ellenük garázdaság elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!