Akkora a hiány tanárból, hogy kis túlzással már a kukában is turkálnak utánuk

A közeledő tanévkezdés miatt már nem csak a közszféra állásportálján, a közösségi médiában is próbálnak tanárt találni az intézmények, kollégát a pedagógusok.

„Nálunk sincs kolbászból a kerítés, de van támogató környezet.” Ilyen és ehhez hasonló szövegekkel keresnek tanárokat a Facebookon iskolák és tanárok. Egyre kétségbeesettebben már nem csak a hivatalos állásportálon hirdetnek állásokat, akkora a tanárhiány.

Közben a Diákok a tanárokért csoport közölte, támogatják a tanárokat, ha sztrájkolnak a tanév elején. Tüntetést is szerveznek szeptember másodikára. A Belügyminisztérium a tüntetésre nem reagált, de azt írták, folytatják a tárgyalásokat a pedagógus szakszervezetekkel és az Európai Bizottsággal is – számolt be róla az RTL Híradó.

A pedagógus szakszervezetek arra figyelmeztettek, hogy ha a kormány nem tesz azonnali béremelési ajánlatot, akkor sztrájkba kezdenek. Ezt támogatná a Diákok a Tanárokért diákszervezet, akik márciusban is utcára vonultak, hogy kifejezzék a szolidaritásukat. Most szeptember 2-ára is szimpátiatüntetést szerveznek Budapestre.

A csatorna kereste a Belügyminisztériumot, a tüntetés hírére nem reagáltak, de azt írták, a szakszervezeti egyeztetések akárcsak az Európai Bizottsággal megkezdett tárgyalások, tovább folytatódnak. A cél, hogy az uniós költségvetési ciklus, azaz 2027 végére a pedagógusbérek a diplomás átlagbér 80 százalékára emelkedjenek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet