Akkora gondok voltak egy magyar teherautóval, hogy az osztrák rendőrök kapásból leszerelték a rendszámát

A határátkelőnél ellenőrizték a járművet.

Július 12-én, pénteken a burgenlandi rendőrség közlekedési osztálya és az ASFINAG szakemberei nehéz tehergépjármű-ellenőrzést végeztek a rattersdorfi határátkelőnél (Oberpullendorf körzet).

Az ellenőrzések során, olvasható a hétfőn kiadott rendőrségi közleményben, megállítottak egy magyar nyerges vontatót, amelyen már a május végi és július eleji ellenőrzések során is találtak súlyos hiányosságokat, amelyeket azóta sem javítottak ki.

Most, az ismételt ellenőrzés során ráadásul a felépítmény ponyvájának komoly sérüléseire is fény derült fény, miatt a rakományt már nem lehetett megfelelően rögzíteni.

Ez azt jelentette, hogy a részben veszélyes és robbanásveszélyes anyagok további szállítása már nem volt lehetséges a járművön, így azt eltiltották a további közlekedéstől, a rendszámtáblákat elvették, és a járművezetőtől kauciót szedtek be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló