Aláírást hamisított, hogy elkezdődhessen egy építkezés Kőszegen

Nem is vett részt az épület tervezésében, de a neve ott virított.

A Szombathelyi Járási Ügyészség hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy férfival szemben. A vád szerint 2020 októberében egy Kőszegen helyi területi védelem alatt álló területre tervezett épület építési engedélyezési eljárásában olyan tervezői nyilatkozatot és aláírólapot nyújtott be a Vas Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztályára, melyeken a felelős tervező aláírását meghamisította.

Az okiratokon felelős tervezőként szereplő építész ráadásul még csak nem is vett részt az épület tervezésében. A vádlott pedig az építésügyi hatósági eljárásban annak igazolására, hogy a szükséges feltételek fennállnak, hamisított okiratokat használt fel.

A Vas Megyei Főügyészség közleménye szerint a Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek