Félholtra verték az idős asszonyt Söjtörön - elfogták a rablókat (videóval)

Alvó idős asszonyra rúgta rá az ajtót két álarcos a Zala megyei Söjtörön. Egyikőjük verte a nénit, a másik kutatott. Bulira kellett pénz két 16 évesnek.

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 92 éves asszony, akinek házába két álarcot viselő férfi hatolt be 2013. július 6-án éjjel Söjtörön. A támadók berúgták az ajtót, majd egyikük szó nélkül az ágyban fekvő nénire támadt, ököllel ütötte a védekezésre képtelen idős asszony fejét, másikuk közben értékek után kutatott a lakásban. Miután nem találtak semmit, egyikük párnát szorított az asszony fejére, aki végül ennek hatására elárulta, hogy hol tartja a pénzét. A két fiú végül a pénzzel együtt elhagyta a házat. Az idős nőnek még volt annyi lélekjelenléte, hogy értesítette a szomszédokat, akik hívták a rendőrséget.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság valamennyi munkatársa keresni kezdte a támadókat, és az áldozat személyleírása illetve a gyors és pontos adatgyűjtésnek köszönhetően a helyi körzeti megbízott alig fél óra alatt elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két 16 éves helyi fiatalt, akik beismerték a bűncselekmény elkövetését. Egyikük a rendőröknek elmondta: tudták, hogy az idős asszony egyedül él és sok pénzt tart otthon, ezért támadták meg. Elmondásuk szerint a pénz szórakozásra kellett nekik.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 16 éves B. L. R. és a 16 éves O. R. M. söjtöri fiatalokkal szemben eljárást indított.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló