Néhány hónap alatt jelentősen nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik elutasítják az Oroszországra kivetett európai uniós szankciókat – írja a 444, és hozzáteszi, az eredményeket Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet vezetője egy ukrajnai menekültekről szóló tanulmány bemutatóján osztotta meg.
Ezek alapján májusban, három hónappal a háború kezdete után a válaszadók 41 százaléka, októberben pedig már 52 százaléka mondta, hogy nem támogatja a szankciókat.
Vagyis úgy tűnik, az emberek többsége már a szankciók ellen van, pedig még be sem indult igazán a kormány plakátkampánya. A fideszesek körében különösen magas, 81 százalékos az elutasítás – teszi hozzá a lap.
Ezen pedig az sem segít, hogy, mint írtuk, a plakátok Szombathelyen is megjelentek
Ahogyan megérkeztek Szombathelyre a szankciós, bombás plakátok, azonmód hekkelték meg őket 2022. October 22. 11:46 , és nem kellett túl sokat várni arra, hogy valaki - vagy valakik - meghekkeljenek párat. Máris ráragasztottak fekete csík formájában egy mondatot, miszerint "Orbán Viktor az összes brüsszeli szankciót megszavazta."